Sokan csöndes zugként képzelik el a magányt, amibe be tudnak húzódni. Szerintem a magány egy benzines fáklya.
Bevilágítja azokat a részeket, amit elhantoltál, ha valamit hozzáérintesz, könnyen átveszi a lángját és jellegzetes szaga is van.
A kiszáradt emlékeidet ismét fölgyújtja és a frisseket nem engedi kihűlni.
Kormot hagy maga után, amit nehéz lepucolni.
Elfoglalja az egyik kezed, mellette vakít a sötétben. Sebezhetővé és könnyen észrevehetővé tesz.
Meg lehet tanulni a sötétben is járni. Csak egy kevés idő kell, hogy hozzászokjon a szemed.
